Sziasztok! Én Bártfai Balázs vagyok, a SalesForm rendelés automatizáló platformtól.
Folytatom a podcast sorozatot, most már kicsit talán jobb hangminőségben, mert kiküszöböltünk pár súrlódási problémát. Továbbra is próbálom ezt összekötni egy egészségügyi sétával.
Na, a mai téma arról szól, hogyan tudod felismerni azt, hogy megvezet egy marketinges vagy egy marketing guru, de igazából inkább a békesség kedvéért azt a címet adom neki, hogy 6 marketing mítosz főleg előfizetéses rendszerekhez.
Nagyon sokan hiszik azt, hogy a marketing az valami varázspor, és hogy tényleg igaz lehet az, mert szeretnénk hinni benne, hogy léteznek olyan módszerek, amivel varázsütésre tudunk sok millió forintot keresni. És amikor valaki ezt megígéri, akkor még akkor is, hogyha nem vagyunk benne teljesen biztosak, azért úgy vagyunk, hogy pár ezer forintot megéri a kockázat, hogy hátha bejön, hátha működik.
Ebben a podcast adásban szeretnék eloszlatni pár ilyen marketing mítoszt, konkrétan hatot, amivel gyakran fogtok találkozni, és elmondom azt, hogy miért mítosz, miért nem működik, aztán az is lehet, hogy én tévedek.
6 gyakori marketing mítosz nem csak előfizetéses rendszerekhez. Igazak vagy hamisak?
Na, vágjunk is bele! Nézzük az elsőt!
Vagyis eljut a weboldaladra és ott hozza meg a vásárlási döntést. Ezért kell egy olyan landing page oldal, ezért kell egy olyan grafika, ezért kell egy olyan szélszöveg, ezért kell egy olyan szélszvideó, ami képes arra, hogy azonnal adjon.
Kell egy olyan hirdetéskezelő, aki tud olyan hirdetéseket csinálni, ami ráveszi az embereket valami varázslatos módon, hogy azonnal vásároljanak.
De ez nem így van. Ez nagyon-nagyon nem így van.
Tehát hogyha te okosan marketingelsz és méred a tevékenységeid hatását, akkor tudod azt, hogy van egy olyan, hogy konverziós arány. Az 1% az, hogy száz emberből, aki eljut a weboldalra, mennyi fog vásárolni. És ez az arány nagyon-nagyon rossz.
Tehát jobb esetben mondjuk 1-2%-ról beszélünk, de ennyi.
Ez azt jelenti, hogy az emberek 99% - 98% -a anélkül megy el a honlapodról, hogy bármit is csinált, mármint hogy nem vásárolt semmit. Ott volt, aztán elment. Mintha nem is lett volna.
És nem is tudsz róla semmit.
Ez egy arctalan tömeg, akiért viszont fizetsz, hiszen minden kattintás után fizetsz a Google-nak vagy a Facebooknak, ugye?
Szóval ez a mítosz azért nem igaz, mert alapvetően nem így vásárolunk.
Ha megfigyeled a saját vásárlási szokásodat, akkor te sem így vásárolsz. Van egy olyan ökölszabály, hogy 7-9 érintés kell, míg valaki úgy dönt, hogy vásárol tőled. Nem egy.
Lehet, hogy nem igaz se a 7, se a 9, de az biztos, hogy nem 1.
Ahhoz, hogy valaki vásároljon tőled, ki kell épülnie egy megértésnek, meg kell értenie, hogy te mivel foglalkozol és hogyan segíti az ő problémájának a megoldását.
A másik, aminek ki kell épülnie, az a bizalom. Hiába értem meg, hogy amit te csinálsz, az miért jó nekem, hogyha nem hiszek neked.
Ha nem hiszem el, hogy tényleg képes erre a te terméked vagy szolgáltatásod, vagy nem hiszek abban, hogy tényleg olyan jó lesz, vagy tényleg azt kapom el a pénzemért, amit te ígérsz.
Ennek a bizalomnak ki kell épülnie, és ez nagyon ritkán történik meg azonnal.
Szóval a vásárlóknak van egy útja, amit be kell járni, ez a vásárlói út, szívhatjuk sales funnelnek vagy bármi egyébnek, de az biztos, hogy a legtöbb vállalkozásnál ez nem egy azonnali vásárlást eredményez, ez egy hosszabb folyamat.
Ki kell épülnie a bizalomnak, ki kell épülnie a megértésnek, és ezt a folyamatot te maximum lerövidíteni tudod.
Néha le lehet rövidíteni egy azonnal impulzusra, de az esetek legkisebb része. Valójában nem erre kell törekedned, hogy azonnali vásárlás legyen.
Mondjuk úgy, hogy ezt a marketing mítoszt megcáfoltuk.
Nézzük a következő marketing mítoszt!
Ez mondjuk részben működik és igaz.
Tehát aki kampányol, az pontosan tudja, hogy a kampánygörbe egy ilyen kétpúpú teve. Ez azt jelenti, hogy amikor megnyitod a kampányt, van egy early bird kedvezmény, akkor többen vásárolnak, és a kampány vége felé, amikor már fogynak a helyek, akkor megint többen fognak vásárolni tőled.
Ez a kampány.
Statisztikailag jól látszik, hogy az emberekre hat a sürgetés és a félelem. De nem mindegy, hogy hogyan csinálod.
Ha van egy korlátos hely. Mondjuk egy rendezvény ahova csak 100 fő fér be.
Mert akkor az egyértelmű, hogy fogynak a helyek, és hogyha elfogyott az összes szék, akkor lemaradtam erről az eseményről.
Ez akkor is igaz, ha neked olyan előfizetésed van, ahol nyitás és zárás van.
Tehát azt mondom, hogy kinyitom a klubomat, lehet csatlakozni két hétig, aztán megint bezárom a klubomat hónapokra.
Hogyha neked ilyen előfizetésed van, akkor ez a sürgetés és a félelem akár egy működő stratégia is lehet. Viszont nem hiszem, hogy ha előfizetéses klubot üzemeltetsz, akkor az a nyitás és a zárás a legjobb stratégia számodra.
Hogyha azért akarod ezt használni, mert ezt látod, hogy mások csinálják, akkor nézz be a függöny mögé, hogy miért így van. És ha benézel a függöny mögé, akkor azt fogod látni, hogy ennek általában technikai oka van. Ugyanis amikor belépsz a klubba, akkor az összes anyagot látod egybe. És hogyha az összes anyagot látod egybe, akkor az összes anyagot letöltöd egybe és ki is tudsz lépni. De akkor nem férsz hozzá a minden hónapban feltét újabb és újabb meg újabb anyagokhoz.
Tehát a klub tulajdonosa folyamatosan dolgozik, hogy minden hónapban új anyagok legyenek, és mindig nyit és zár azért, hogy az emberek ne akarjanak csak úgy kilépkedni ebből a klubból.
Szóval ezt érdemes eldöntened, hogy te tényleg egy ilyen nyitok, zárok klubot szeretnél magadnak?
Ilyen klubot akarsz kialakítani?
Mert gondolj bele, hogyha van egy előfizetéses klubod, akkor miért csatlakoznak hozzád az emberek?
Hát valószínűleg azért, mert megoldasz valamilyen problémát. Na most, hogyha ezt a problémát megoldod, nyilván azért előfizetésben, mert gazdaságosabb, mint mondjuk személyesen foglalkozni mindenkivel egyesével, akkor ez hogyan néz ki?
Ugye, hogy nem igazán életszerű ez a dolog?
Nem hiszem, hogy a nyitás és a zárás, az egy jó stratégia minden esetben, és nem hiszem, hogy ezt kell használnia mindenkinek.
Főleg, hogyha az előfizetéses klubépítő mesterkurzuson megtanítottam neked egy másik, vagy lényegesen sokkal több megoldást.
Szóval azt gondolom, hogy a félelem, mint vásárlási tényező, hogy a félelemmel kellene, hogy vásároljanak, ez nem valódi, ez egy mítosz, és nem kell, hogy használd.
Nem kötelező ezt használni, mert az előfizetések esetén az a legjobb, ha azért csatlakozik hozzád valaki, mert tényleg hasznos és értékes, amit kínálsz, mert így marad nagyon sokáig előfizetőd.
És ez a fő célja egy klubnak, hogy minél tovább maradjon mindenki előfizető, nem az, hogy minél többen legyenek ott. Szóval mondhatjuk, hogy ezt a mítoszt is megcáfoltuk.
Nézzük a következő mítoszt.
Hogyha van egy jó terméked, egy jó szolgáltatásod, akkor minden rendben van.
Hogyha értesz ahhoz, amit csinálsz, jó tanár vagy, jó oktató vagy, akkor az önmagát eladja és nem kell hozzá ez a marketing bullshit, ami igazából fölösleges, hiszen a jó bor eladja önmagát.
Na most én csinálom a csak ennyi kell kihívást, ott 30 nap alatt megtanítom neked, hogyan kell online eladni, hogyan kell online értékesítési rendszereket építeni.
Hogyan tudsz felépíteni egy olyan folyamatot, ami úgy működik, mintha lenne egy tökéletes sales ügynököd. És 5 különböző dolgot tanítok meg neked, mert ez az öt dolog kell ahhoz, hogy bármit eladj az interneten.
És ebből az öt dologból egyetlen egy dolog a termék. A legfontosabb. Valóban a termék a legfontosabb, de önmagában ez nem elég.
Önmagában a termék az kevés, hiszen ott van az öt másik dolog, vagyis a négy másik dolog, amit négy héten keresztül veszünk át és tanulunk.
Pontosabban arról van szó, hogy ha van egy jó terméked, és abból tudtál csinálni egy jó ajánlatot, az már önmagában egy nagyon nagy előny.
Hogyha ezt az öt dolgot megcsinálod, és csak ezt csinálod meg és semmi mással nem foglalkozol, csak ezzel a dologgal, akkor garantálom neked, hogy simán el tudod érni a bevételi plafonodat, mondjuk a 100 milliós vállalkozást, és utána jönnek azok a dolgok, amik már inkább a finomságokról szólnak, a menedzsmentről, a csapatodról, a külföldre lépésről és így tovább.
Persze, bármit azért nem lehet eladni. Az is nagyon fontos, hogy amit te kínálsz, arra legyen igénye a piacnak, de most ebbe nem megyünk bele.
Szóval pusztán az, hogy van egy jó terméked, ez édeskevés.
A termékből kell egy ajánlat, és utána kell még az a négy dolog, ami nélkül nem fogok tudni eladni. Ezt a mítoszt szerintem megdöntöttük, nem elég egy jó termék.
Nézzük a következő mítoszt, méghozzá a negyediket.
A negyedik mítosz főleg az előfizetéses kluboknál jön elő..
Jó, nyilván ezt nem mondja ki senki, hogy a minőség helyett a mennyiségre fókuszálj, de mindenki úgy fogalmazza meg magában ezt a dolgot, hogy egy előfizetéses klubban nagyon sok anyagot kell gyártani, rengeteg anyagot.
Folyamatosan, hétről hétre, hónapról hónapra gyártanod kell a videókat, a cikkeket, a tartalmakat, a podcasteket, az élőket és mindig foglalkoznod kell az emberekkel azért, hogy sokkal, de sokkal több anyag legyen ott, és sokkal, de sokkal több előfizetőd legyen.
Na most válasszuk külön a dolgokat.
Nem biztos, hogy kell az előfizetéses rendszerekben nagyon sok anyag.
Az emberek igen, a problémájuk megoldása miatt lépnek be egy előfizetéses klubba. Ezt a problémát akarják megoldani és ehhez keresik az információt.
De egy adott pont után már az információ nem tartja őket bent, mert vagy azt veszik észre, hogy hiába van ott az információ, ettől ők még nem valósítják meg ezt a dolgot, és nem jutottak közelebb a problémák megoldásához, vagy egyszerűen belefáradnak.
Azt mondják, hogy elég volt, nekem bőven elég az az információ, amit összegyűjtöttem.
Ezért mondják azt, hogy előfizetéses klubnál az információ viszi be az embereket, de a közösség miatt maradnak ott, mert jól érzik magukat ott, mert találkoznak hasonló emberekkel, mert úgy érzik, hogy hasznosan töltik el az időt.
Szóval nem igaz, hogy akkor fog működni az előfizetéses klubod, ha te nagyon-nagyon sokat dolgozol benne. Az emberek nem igazán értékelik azt, hogy te nagyon sokat dolgozol egy előfizetéses klubban. Egyáltalán nem értékelik.
Szóval, emiatt teljesen fölösleges.
És van egy olyan mondás is, hogy nem azért vállalkozunk, hogy elfáradjunk benne. Ez a mondás pedig azt jelenti, hogy nem azért csinálsz egy vállalkozást, hogy teremts magadnak egy 0-24-es munkahelyet, hanem azért csinálsz egy vállalkozást, mert szeretnél valami maradandót elérni.
Szeretnél valamit alkotni.
Úgy gondolod, hogy van benned valami, ami jobbá tudja tenni az embereknek az életét. Vagy a terméked, vagy a szolgáltatásod erre kéne igazából fókuszálnod, nem a mennyiségre.
Aztán nézzük a másik dolgot, az emberek mennyisége, hogy arra törekedni, hogy nagyon-nagyon sok előfizető legyen a klubodban?
Hát nem!
Az előfizetéses rendszereknél jól hangzik az, hogy van 2000 előfizető, vagy 3000 előfizető. És akkor mindenki kiszámolja, hogy Úristen, akkor azok fizetnek havonta 4990 forintot. Hú, hát ez mennyire sok pénz! Minden hónapban.
De a valóság az nem ilyen. A valóság az az, hogy ezek az emberek nem maradnak örökre előfizetők. Az előfizetéses klubokban általában 6-8-12 hónapig marad egy előfizető, utána eltűnik és pótolnod kell.
Szóval itt is az lenne a lényeg, hogy olyan embereket találj, akik nagyon-nagyon hosszú ideig maradnak az előfizetőid. Oké?
Van az az elmélet, hogy meg kell találnod az ezer evangelistádat, azt az ezer embert, aki elkötelezett irántad és a terméked iránt, a vállalkozásod iránt, az ezer olyan embert, aki bármit megvásárol, amit te kitalálsz, kiteszel valamit és ők azonnal megveszik.
És ez az 1000 ember, ez mindenkinek sokkal értékesebb, mint egy sok százezres Facebook-követő tábor.
Bárkinek választania kéne aközött, hogy legyen ezer olyan ember, aki bármit megvesz, amit csinál, vagy legyen egy százezres követő tábora, akkor mindenki az ezer vásárlót választaná, nem?
Ez logikusan hangzik?
Azt gondolom, hogy ezt a mítoszt is megcáfoltuk. Menjünk tovább!
Az ötödik mítosz.
Hát ez nagyon nincs így. Attól, hogy van egy előfizetéses klubod, attól még van egy nagyon jó, egy nagyon hatékony és nagyon jól automatizálható rendszered. Akivel eddig találkoztam és tanácsadásból élt és csinált egy előfizetéses klubot, az most sokkal jobban él, sokkal stabilabb bevételei vannak, sokkal kevesebb munkával.
Ez tény, de önmagában az előfizetéses klub nem oldja meg az összes problémát.
Ahogyan mondtam, csak ennyi kell kihívásnál, öt dolgot tanítunk, megtanítjuk, hogyan lesz a termékedből egy ellenálhattalan ajánlat, hogyan tudsz publikálni, hogy az emberek vásárolni akarnak tőled, hogyan építs egy rendszert, akár egy előfizetéses luftossági rendszert.
Erről szólt az EKM, az előfizetéses klubépítő mesterkurzus.
De ez csak az egyik elem az ötből. Érted? Ez olyan, mint a termék. Hiába van egy jó terméked és abból egy jó ajánlatot. Önmagában ez még nem oldja meg a problémáidat.
Hiába van egy rendszered, egy előfizetéses klubod, önmagában ez nem oldja meg a problémáidat.
Az előfizetéses klub akkor fog működni, hogyha ez igazából működne előfizetéses klub nélkül is. Tehát, hogyha te tudsz valami olyat, ami olyan értékes az emberek számára, amiért ők szívesen fizetnek minden hónapban, akkor fizetni fognak előfizetéses klub nélkül is, akkor elmennek a postára, és sárga csekkel is feladják a pénzt, vagy elutalják neked, és lehet, hogy nem is kell hozzá semmilyen rendszer.
Lehet elegendő egy Facebook-csoport, és oda is nagyon szívesen becsatlakoznak.
De ha van egy előfizetéses klub, akkor az egész folyamat automatizálható, könnyűvé tehető és sokkal többen fognak csatlakozni, mert azért lássuk be, sokkal nagyobb elhivatottság kell ahhoz, hogy kitöltsek egy sárga csekket és elmenjek a postára sorban állni, mint ahhoz, hogy egyszer megadjam a bankkártyámat és onnantól automatikusan terheld.
Ennyi.
Szerintem ezt a mítoszt is megcáfoltuk.
Jön a hatodik, az utolsó ilyen mítosz...
Sokan keresitek azt, hogy vajon mit lehetne csinálni annak érdekében, hogy jobban működjön az előfizetéses rendszer, hogy milyen technikákat és trükköket lehetne bevetni, amitől majd sokkal több előfizető lenne.
Bármilyen stratégiában, bármilyen módszerben gondolkozol, azt tudnod kell, hogy még hogyha ezek működnek is, még hogyha el tudod érni azt, amire vágysz, hogy többen csatlakoznak az előfizetéses klubodhoz. Ez vissza fog ütni.
Ez vissza fog ütni, ugyanis az emberek az első teljes árú terheléskor megijednek és bepánikolnak és azt mondják, hogy Úristen, mi ez?
Én nem emlékszem rá, hogy én előfizettem volna bármire, meg különben is, hogyan tudtak pénzt vonni a kártyáról?
Annyira nem ismert Magyarországon az ismétlődő fizetésesi rendszer, hogy az emberek nem tudják, hogy mi történik. És ebből nagyon sok kellemetlen perced lesz.
Az ügyfélszolgálatot fogják terhelni.
Találkoztam már olyannal, hogy rendőrségi feljelentéseket tettek és ez mind-mind hatalmas nagy macera.
Nem beszélve arról, hogy mennyire rombolja a márkádat és a hitelességedet, mennyire rombolja a bizalmat a céged iránt?
Mert lehet, hogy te kiírtad az oldalra, de nem olvasták el és mindenkiben csak az a rossz, keserű szájíz marad meg, hogy te át akarod őt verni.
Aztán hiába magyarázkodhatsz minden egyes fórumon, hogy ez nem így történt. És mire mennél vele?
Behúztál egy csomó embert, aztán ők kifizették az első teéjes havidíjat, 4900 FT vagy 10 ezer forintot, aminek egy nagy részét vissza kell majd adnod nekik, mert verik az asztalt, és ha sokan jelentenek téged a banknál, akkor megvonja tőled a bank a kártyás fizetési jogosultságot.
Szóval ezeket az összegeket szépen vissza kell majd adnod a nagy részét és nincsen tovább előfizetőd. Lemondják.
Pedig az előfizetésnek az lenne a lényege, hogy legalább egy évig, vagy másfél évig bent tartsd a klubban ezeket az embereket. Igazam van?
Szóval, hidd el, nem létezik az előfizetésekhez varázsmódszer.
Nem létezik sem olyan trükk, olyan technika, amivel ez jobban működne. Semmi ilyesmi nincsen sajnos.
És hogyha van is olyan, ami ideiglenesen működik, az is hosszú távon hatalmas nagy károkat tud neked okozni. De ha nem is okoz károkat, és még működik is, akkor is biztos lehetsz benne, hogy hosszú távon nem éri meg. Mert ezek az emberek nem lesznek elkötelezettek és ezek az emberek nem maradnak az előfizetőid.
Neked nem az a célod, hogy nagyon sok előfizetőd legyen, hanem a te célod az legyen, hogy megtaláld azt az ezer embert, aki soha nem akarja lemondani a te előfizetésedet, mert elkötelezettek. És hogyha megvan ez az 1000 ember, akkor igazából semmi más dolgod nincsen, mint az előfizetéseknek az árával játszani.
Nyugodtan emelhetsz előfizetést, hiszen ezt mindenki megteszi idővel, hiszen a pénz inflálódik, egyre kevesebbet ér, jogodban áll neked is árat emelni.
Örülök, hogy itt voltál, örülök, hogy meghallgattad ezt a hosszúra nyúlt podcast adást, de bízom benne, hogy hasznosnak találod, és bízom benne, hogy sok segítséget ad a jövőben, hogy hogyan tudsz rendszereket építeni, hogyan tudsz marketingelni és hogyan viszonyulj az előfizetéses klubtagsági rendszerhez.
Hogyha szeretnéd megtanulni azt, hogy hogyan kell eladni egy előfizetéses klubrendszert, akkor ajánlom neked a Csak ennyi kell kihívást, ahol végig fogunk menni és közösen megépítjük ezt az egész rendszert, amiről beszéltem, hogyan lesz a termékedből egy ütős ajánlat, hogyan kell publikálni, hogy az emberek vásárolni akarnak tőled, hogyan kell rendszert építeni, konkrétan az értékesítési rendszert fogjuk megépíteni, ami eladja az előfizetésedet.
Hogyan tudsz forgalmat találni, embereket, akik megveszik tőle az előfizetést, és az ötödik, hogyan tudod mérni és optimalizálni ezt a teljes rendszert.
Hát köszönöm, hogy itt voltál, meghallgattad, nyugodtan oszd meg!
Iratkozz fel a Podcast csatornánkra! És ne felejtsd, hogy már csak egy SalesForm kell, hogy elérd.
Csak olyan cikkeket küldünk neked, amik érdekelni fognak. Max heti 1 alkalommal.
Címkék : marketing, előfizetéses rendszer, ismétlődő fizetés
Bártfai Balázs vagyok. 2003 óta valósítom meg a saját és mások ötleteit az Interneten. Több sikeres ötlet és pár kudarc áll a hátam mögött. Az automatizált megoldásokban hiszek. Ezért olyan stratégiákat dolgozok ki, amik folyamatosan szállítják a vevőket. Tudni akarod mások, hogyan lettek sikeresek és gazdagok? Kövesd az írásaimat.
Keress a cikkek között:
Csak olyan cikkeket küldünk neked, amik érdekelni fognak. Max heti 1 alkalommal.